Kirándulás Szlovénia tájaira
szombat, október 19, 2019
Európai körutunk következő állomása Szlovénia volt. A hétvégén csodálatos időnk volt, ezért úgy döntöttünk, hogy körbenézünk egy nap alatt Ljubljanában és elkocsikázunk a Bledi tóhoz is. Mivel Holli több mint 10 évig ketrecben élt, mindenképp meg akartuk mutatni neki, milyen csodálatos a világ, ezért őt is magunkkal vittük.
Mondanom sem kell imádta, Ljubljana az egyik legkutyabarátabb város. Szerintem tökéletesen elég egy nap is a város bejárására, de akik kényelmesen szeretnék megnézni, azoknak is két nap alatt egész biztosan sikerül. A kötelező látványosságokat jártuk be: a főtértől indulva, a ljubljanai várat, a katedrálist és néhány nevezetes hidat (Dragon Bridge, Triple Bridge).


Ljubjanát követően mentünk át Bledbe, ahol a tó körül tettünk egy hatalmas kört és gyönyörködtünk a látványban. Egyszerűen lélegzetelállítóan szép volt a környék bármerre is néztünk. Szlovániába érkezőknek kihagyhatatlan élménynek gondolom a tavat, de főképp a bledi krémest. A tó partjánál több vendéglőben is hirdetik az "original creamy cake"-et, és bármennyibe is kerüljön, javaslom, hogy kóstoljátok meg, mert még ilyen finom krémest soha, sehol máshol nem ettem.
Összegzésképpen azoknak, akik csak kirándulni szeretnének valami fantasztikus helyen, ősszel is bátran ajánlom Ljubljanát és környékét, mert bámulatos, nincs távol, nem drága és kutyabarát.

0 comments