Imádok utazni. Amikor kisgyerek voltam, akkor sok időt töltöttem beteges gyerekként nagyszüleimnél és ekkor jó csemete lévén kutakodtam a holmik között, keresgéltem és nagymamám sokat mutogatta nekem a rengeteg nagypapámmal közös utazásaikról készült képeket. Közben elmesélte az élményeket, hogyan fotózott még akkor régi polaroid gépekkel le olyan kiállításokat, ahol nem lehetett fotózni, és ezért ferde a kép, vagy hogy miért maradt le hébe-hóba 1-2 ember feje. Ők nagyrészt körbejárták európa fővárosait. Ezért ebben mindenképp ez az ideál. Az én bakancslistám egyáltalán nem az, hogy bejárjak ezernyi helyet, hanem hogy azzal akit szeretek élményeket szerezzek és ezeket aztán később én is ugyanígy el tudjam mesélni majd az unokáknak. Ezért elhatároztam, hogy ha a világot talán nem is teljes mértékben, de európa fővárosait bejárjuk. De Athén nem emiatt került fel a listára. Az ókori görög történelem és mitológia iránt szerintem apró kölyök korom óta érdeklődök. Mindent elolvastam, minden regényt, mitológiai történetet, isteneket istennőket.
Hatalmas örömmel tudok mindig nyilatkozni a magyar márkákról, és örömmel ismerkedek meg újakkal is, annak érdekében, hogy nektek minél többet és jobban tudjak bemutatni. A hazai sminkmárkák felsorolása igen rövid lenne, hiszen nagyon komoly és szigorú, megkerülhetetlen szabályozások vonatkoznak a sminkkészítésre. Mivel eltökélt szándékom a lehető legtöbb külföldi termék lecserélése magyar márkák termékeivel, így izgatottan vettem kezembe a PAULMOISE 3 sminktermékét. A lehető legtöbb lehetőséget szerettem volna 3 termékbe beleszorítani, ezért egy arcra, egy szemre és egy ajakra használhatót teszteltem ezúttal nektek.
A budapesti tömegközlekedés - aki már egyszer is utazott vele - számos élménnyel gazdagíthat bennünket akár a hétköznapok, akár a hétvégék folyamán. Persze az élmény alatt némi iróniával nyugodtan bele lehet érteni a talán kissé kellemetlenebb szituációkat is. Egy biztos, a BKK-val közlekedni sohasem unalmas. Szerintem. Éppen ezért mi is kipróbáltunk pár régi, retró villamost a Duna mentén.
Attól függetlenül, hogy itt a nyár és a hőség, nem tervezek megválni fekete ruháimtól sem. Ez a kis szett attól nagyon különleges a számomra, hogy több ember hathatós együttműködése révén jött össze. Ha a 'tovább'-ra kattintva majd elolvassátok a részletes leírást, megértitek miért írom ezt. Visszakanyarodva az összeállításra: feketét nyáron is lehet hordani, sőt kifejezetten azoknak ajánlom, akiknek még nem sikerült a tökéletes nyári alak elérése - és igen, ebbe én is beletartozok - és szeretnék kulturált módon, ha nem is elrejteni, de vizuálisan palástolni a dolgot. Ezért nagy barátom ez a semleges szín, viszont örömmel tölt el látni, hogy a társadalom egyre inkább az átlagos, nem a tökéletes alkatot preferálja. Ezt vagyok hivatott én is képviselni, természetesen ezúttal is magyar, hazai márkákkal. A poszt címe egy Mécs László idézet, ami leginkább a szett leglátványosabb elemére utal, az apró gyöngyökkel borított felsőrészre.
||VARRT : nadrág || ||STRONGGIRL : top || || FLOR FLORANCE : gyöngyös felső ||
Bárhogy nézem az időjárást, inkább nevezném nyárnak, mintsem tavasznak. Azért én még próbálom kiélvezni, azon időszakot is, amikor délutánra kissé lehűl a levegő, vagy délelőtt még nincs rekkenő hőség. Természetesen a monokróm stílus iránti töretlen szenvedélyem lankadatlan, így ez ebben a posztban is meglátszik. Kilátogattunk a Budai Várhoz és a Mátyás-templomhoz, aztán átsétáltunk a Tóth Árpád sétányra is, ahol nagyban virágoztak a cseresznyefák. Valami elképesztő látványt nyújtott és mivel rengeteg turista tartózkodott a területen, nehezen találtunk üresnek vagy kietlennek mondható részt. Egyébként kétségtelenül bámulatos a kilátás a magasból, ezért mindenkinek ajánlom, hogy alkalomadtán ejtsen meg egy kilátogatást. A poszt címe egy Gárdonyi Géza idézet, amit több okból kifolyólag is indokoltnak éreztem a bemutatott öltözékkel kapcsolatosan: egyrészről a helyszín, a Budai Várnegyed, másrészről a szett meghatározó eleme, a kalap miatt.
a "szép a páva" kitalálója és megalkotója, amely egy nemzeti lokálpatrióta blog. Célom a hazai márkák és designerek bemutatásával a magyar divat és a magyar előállítású termékek népszerűsítése. A blogon a divat és szépségápolási cikkek mellett életstílus, dekor, valamint belföldi és külföldi utazási bejegyzéseket is találhattok.
Ha tetszik a blog kövess engem más platformon is, hagyj hozzászólást és mondd el véleményed a blogról.