Az európai kontinensen kívül még sohasem jártam, ezért félelemmel kevert izgatottsággal vágtam bele a dologba. Ebbe a bejegyzésbe minden fontos dolgot leírok nektek, amik lényegesek lehetnek - nemcsak - Thaiföldre való utazáskor. Előkészületek: először is le kell ellenőrizni, hogy az útlevél érvényességi dátuma, legalább 6 hónappal több, mint a kiutazás és ottlét dátuma. Ha ez nem így van, sajnos új útlevelet kell igényelni, viszont a procedúra nagyon egyszerű, 7000 Ft-ba kerül jelenleg ez és nem szükséges a gyorsított, mert nekünk így is kész volt 2 napon belül. Lényegesek az oltások is: mivel Thaiföldre nincs kötelezően beadandó védőoltás, nem szükséges túlzásba esni, ám mi biztos, ami biztos alapon beadattuk magunknak a hepatitis A, tífusz, tetanusz elleni védőoltást. Én továbbá kaptam még további 3 oltást is: malária, vérhas és eszembe sem jut a harmadik. Az 1990 után születetteknek Hepatitis B ellen nem szükséges oltás, mert kötelezően kaptak. Ezért én sem kaptam már. Figyeljetek oda a bőröndök és kézitáskák méreteinek és súlyainak betartására is, én erre mindig dupla gondot fordítok és még ígyis bennem van a félsz, hogy mi lesz ha mégis túllépi valamelyik keretet. Természetesen utazásomhoz a hazai designerektől vásárolt ruháimban, ékszereimben mentem, így minden képen amit rajtam láttok - 1-2 helyben vásárolt szuvenír ruhadarabot kivéve - magyar.
A karácsony után a húsvét az az ünnep, amelyre a családok rengeteget készülnek, lakást díszítünk, külön menüt találunk ki és várjuk a vendégeket, locsolkodókat. Ebben a posztban némi ötlettel kínálok azok számára, akik szeretnék az öltözködésük terén is megmutatni a húsvétot. Én például tavaly vásároltam egy csodaszép és bájos kézitáskát a VEZSOtól.
Ha elbűvölő nyuszikákkal szeretnénk a lakást, vagy a könyvünket díszíteni, akkor mindenképp nézzétek meg a MIMÖ által készített mosolyogtató alkotásain. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt tudom ajánlani. Ha viszont unjuk a nyuszikat, akkor találunk nála tulipánokat, báránykákat és egyéb tavaszi díszeket is.
Judit az egyik kedvenc táskatervezőm, mert elképesztő kiegészítőket készít. Tőle most nem táskát, hanem táskakiegészítőt, egészen pontosan kulcstartót mutatok. A húsvét alkalmára nyúl alakú kulcstartókat lehet vásárolni tőle. Szeretem, hogy mindenféle alkalomra készít ilyen kulcstartókat. Egyszerű módja annak, hogyan öltöztessük táskánkat húsvéti köntösbe.
Ezt a hazai ékszermárkát azoknak ajánlom, akik szeretik az egyedi elképzeléseiket apró ékszerekként látni. Lenyűgöző milyen választéka van a márkának, húsvétra pedig a nyuszis verziót javaslom megvételre. Különböző színű zsinórt is tudunk az ékszerünkhöz választani.
Egy újabb ékszereket készítő márka, ami számomra elragadó. Eszter ékszereit a leleményesség és az apró, minimalista minták miatt kedvelem annyira. A képen látható bájos darab mellett, számos más, akár más mintákkal is ellátott ékszer kapható
Végezetül mutatnám be nektek a Vezso táskamárkát, akitől a saját táskámat is vettem. A kézitáskák mellett, hátizsákok és válltáskák közül is válogathatunk, sőt akár pénztárcát is találunk a választék között. A fehér nyuszi mellett akár fekete nyuszi is elérhető.
Az ebben a posztban bemutatott hazai márkát nemrégiben ismertem meg. Ami elsőre megtetszett, az a rózsaszín, bájos designja a termékeknek. Mivel rendkívül száraz, illetve hamar kiszáradó bőröm van, ami többnyire abból is eredeztethető, hogy napközben kevés folyadékot viszek be a szervezetembe, muszáj a bőrömet másképpen hidratálni. Ezért a HAPPYSKINmagyar, kozmetikai márkától a Natural Beauty elnevezésű, száraz és normál bőrre való csomagot kaptam, hogy kipróbáljam a termékeiket és leírjam nektek a véleményemet. A csomag tartalma egy Kirké arctisztító tej BIO kókuszolajjal (25 ml), egy Jade arctonik BIO rózsavízzel (50 ml), egy Díva Hyaluronsavas arcszérum BIO csipkebogyó olajjal (10 ml), egy Provance levendulás arcradír BIO rózsavízzel (25 ml) és egy Grandiose szappan aloéval és ÖKO kecsketejjel (45 g).
A csomagban lévő termékek használata lépésről-lépésre:
1. Arcodat aloés és öko kecsketejes szappanunkkal alaposan dörzsöld át, majd öblítsd le.
2. A sminket távolítsd el a Kirké arctisztító tejjel, amellyel az egész arcodat áttörölheted.
3. Nedves kezeddel vidd fel Clementina arcradírunkat bőrödre, és finoman dörzsöld át arcodat, majd alaposan öblítsd le.
4. Ne hagyd ki a tonizálást sem, és Jade BIO rózsavizes arctonikunkat vidd fel a bőr felszínére.
5. Utolsó lépésként kend fel vékony rétegben Magyar Termék Nagydíjas Díva Hyaluronsavas arcszérumunkat, amely hidratálhatja és feszesítheti az arcbőrt.
Kihasználva a kevésbé hideg, enyhébb időjárást és kiélvezve a napsütést, hoztam nektek egy tavasziasabb bejegyzést. A címe, mint jóideje a divatposztoknak, magyar versidézet; ezúttal Tóth Árpád Látomás című versének két sorát kapta, amely utal a bejegyzés központi színére - ezüst - és a hűs időjárásra is. Egy teljesen basic, egyszerű darabokból álló összeállítást mutatok be, tetőtől-talpig magyar márkákkal.
Feller Adrienne neve azt gondolnánk, hogy az idősebbek között ismeretes, a számos ránctalanító termék miatt, de ez közel sem igaz. A legutóbbi eseményen, ami a Mom Parkban lévő üzletben volt, meglepődésemre rengeteg fiatal volt. Az ADRIENNE FELLER termékek a 25+ korosztály részére a legmegfelelőbbek, azok számára, akik szeretnék felvenni a ráncok ellen a küzdelmet minőségi és egyedi magyar termékek segítségével. Nem tagadom, sajnos már én is ebbe a korosztályba tartozok, és nem győzöm eleget hangsúlyozni magamnak és környezetemnek, hogy a hidratálás meghatározóan fontos. Ebben a bejegyzésben a márka által kapott tesztereken keresztül mutatom be, hogy egy rendkívül száraz bőrre milyen hatással vannak a termékek.
A kedves üzletben dolgozó hölgytől 4 terméket kaptam a bőrtípusom megvizsgálását követően: 1 db Hungarian Spring arcradírt, 1 db Hungarian Spring extra hidratáló krémet, 1 db Madeleine hidratálóbalzsamot és 1 db Aromazen Florina arcolajat. Ezek a termékek 3 különböző termékcsaládba sorolhatóak: 2 a Hungarian Spring, 1 a Madeleine és 1 az Aromazen.
A magyarok egyik legfontosabb nemzeti ünnepén hagyományosan kokárdát viselünk. Ennek történetét talán már ismeritek, a francia forradalomhoz hasonlóan, ahol először készült nemzeti színű kitűző, a magyar forradalom vezéralakjai Petőfi Sándor és Jókai Mór szerelmeiktől, Szendrey Júliától illetve Laborfalvi Rózától kaptak nemzetiszínű kokárdát a forradalom estéjén. Azonban, míg a francia forradalmárok a kalapjukra, a magyar forradalmárok a kabát hajtókájára vagy mellrészére a szív felőli oldalára tették. Ezt a hagyományt évről-évre leporolják a magyar alkotók is, és ötletesebbnél ötletesebb alternatívákat adnak nekünk, hogy kimutathassuk tiszteletünknek a hazai hősöknek. Ebben a bejegyzésben bemutatom nektek a kedvenceimet, amiket érdemes megismernetek. Ha valamelyik márka felkeltette az érdeklődésedet, csak kattints a címére.
A #lelkevan kifejezés kitűnő választás, ugyanis ezeknek az ékszereknek olyan eszmei értékei vannak, amik szinte felfoghatatlanok. Akár több 100 éves levelek, könyvek és egyéb képekből készíti az alkotó őket, mindnek saját, egyedi története van. A képen pedig a forradalom egyik vezéralakja, Petőfi Sándor nevét kiadó fülbevalót láthattok
Az egyik ékszer-alternatíva a különböző fonalakból/zsinórokból készített darabok. Erre remek példa Szancso alkotása, ami nemzeti színekben pompázik. Ez egy egyszerű és stílusos módja, ha esetleg egyedibben szeretnénk leróni tiszteletünket.
Szintén egy újabb ékszermárka által nyújtotta lehetőség. Hasonlóan az előzőhöz itt is a nemzeti színek többféle verziója közül válogathatunk, legyen szó karkötőről vagy nyakláncról.
Ezt az egyik legbájosabb alternatívának találom. A bűbájos lánykák és varrott huszárlegények hadseregét megtalálhatjátok a Mimö dolgoknál, ahol már húsvéti hangulat is van. Rengeteg bámulatosabbnál bámulatosabb cukiságot készít az alkotó, mint például március 15-e alkalmára saját képmásunkat készíttethetjük el akár ünnapi "köntösbe".
Hogyha valami hagyományosabb mellett tennénk voksunk, akkor ajánlom figyelmetekbe a Hooks márka által készített horgolt rózsákat, aminek több verziója is elérhető. Kézzel készült, egyedi és tradícionálisan konzervatív.
Elsőre is beleszerettem az ötletbe, és ez kifejezetten olyan lehetőség, ami a kicsik és nagyok tetszését egyaránt elnyeri. A képen láthatóak a kedvenceim, de ezeken kívül huszárokat is és más hajú lányokat is lehet az alkotótól rendelni.
Egy modern köntösbe bújtatott kokárdát láthatunk Anikótól. Az illusztrációval ellátott kokárda, azért is tetszik, mert nem csupán férfi, hanem női verzióban is kapható, így mindkét nem képviselői megtalálhatják a maguk kedvencét. Örömmel tölt el, hiszen egyre több nő szerel fel katonaként és rendőrként is, kezd a férfi-nő közötti fal leomlani.
A Laura által készített ékszereknek mindig a letisztultságát kedvelem, és a kifejezetten a ünnepre készített fülbevalója is erről tanúskodik. Ha nem szeretnél kokárdát felvenni, egy apró fülbevaló is megfelelően tudja reprezentálni az ünnep iránti elköteleződésed.
Az előző gondolatmenetem folytatva mutatom meg Panyi Zsuzsi apróságait. Ezeket az üvegből készített kedves darabokat azoknak ajánlom, akik nem szeretik a hivalkodást és egy minimalista, apró ékszerrel szeretnének megemlékezni.
Végezetül ismét egy ékszerszettet mutatok nektek. Mikó Krisztina a magyar zászlót vette alapul és mind ékszereit, mind a kokárdát is ilyen formában készítette el. Ötletes megoldás, személyes kedvencem a gyűrű.
Annak ellenére, hogy hihetetlenül kétbalkezes vagyok ha ékszerek vagy bármi más készítéséről van szó, imádom a workshopokat. Egyrészről, mert ez egy remek lehetőség, hogy közelről megismerhessük a tervezőt, másrészről, mert rengeteg élménnyel és természetesen az általunk készített szépségekkel térhetünk haza.
A hétvégén lehetőséget kaptam a FEMINI BOX által arra, hogy részt vegyek az AURORA HANDMADE JEWELRY workshopján, ahol ásványokból készítettünk különböző ékszereket. Egy nagyon hangulatos helyen, a Marangona cukrászdában volt. Választhattunk, milyen ékszert készítünk, így mivel én a karkötőket preferálom magamon, ezt választottam. Ha tehát kíváncsiak vagytok, hogyan készítettem el a howlit karkötőmet, mindenképp olvassatok tovább.
Arany János Köszöntő vers című költeményének egy sor-részlet ihlette divatbejegyzést hoztam nektek. A kalapok kezdenek visszatérni a köznapi divat világába is, aminek kiemelten örülök. Minden hölgy kötelező, de legalábbis nagyon ajánlott kiegészítője egy elegáns, a fejformájához illő kalap. Én a basic, egyszerűbb darabokra voksolok, hiszen ezeket jóval többször tudjuk hordani. Nehéz megmondani a képek alapján, hogy nem nemzetközi márkákban vagyok tetőtől talpig, hanem bizony minden, amit rajtam láttok hazai gyártású. A bejegyzésben részletesen kifejtésre kerülnek a márkák, illetve egyéb információk, mikre figyeljünk egy téli szett összeállításakor.
a "szép a páva" kitalálója és megalkotója, amely egy nemzeti lokálpatrióta blog. Célom a hazai márkák és designerek bemutatásával a magyar divat és a magyar előállítású termékek népszerűsítése. A blogon a divat és szépségápolási cikkek mellett életstílus, dekor, valamint belföldi és külföldi utazási bejegyzéseket is találhattok.
Ha tetszik a blog kövess engem más platformon is, hagyj hozzászólást és mondd el véleményed a blogról.