Hazai sminkmárkák, amiket muszáj kipróbálnod
csütörtök, február 01, 2018
A sminkelésről a mai társadalom eltérően gondolkodik. Vannak, akik teljességgel ellenzik, ami nem csoda, hiszen számos kemikáliát és különféle összetevőket tartalmaznak. Ugyanakkor a modern társadalom javarésze által elvárás, hogy egy nő, kiemelten társasági események folyamán, viseljen sminket.


Természetesen nem csak az elvárásoknak való megfelelés miatt sminkelünk, hanem sokunk élvezetből, illetve letagadhatatlanul jólesik hiúságunknak is az ezekkel járó dicséret. Arcunk berendezkedése is teljesen megváltoztatható csupán ezekkel a szépségápolási termékekkel. Fontos kiemelnem, hogy a sminkek terén található külföldi márkák mellett, számos hazai készítésű és forgalmazású iparcikkek közül válogathatunk.

A KAP – Kell a Púder márkát talán már többen is ismerhetitek. Mindenféle sminkeléshez elengedhetetlen termékeket találhatunk a márka kínálatában, melyek közül nekem a rúzsok a kedvenceim. Nemcsak jó minőségűek, de bőséges színválaszték elérhető, így kiválaszthatjuk a számunkra legmegfelelőbbeket. Kiemelném, hogy nagyon fontos a sminkelés terén tisztában lennünk az arcunk formáival, mert ezek nagyban befolyásolják, milyen színeket, és hogyan vigyünk fel rá.
A Yamuna már egy sokkal szélesebb termékpalettát kínáló hazai márka. Nemcsak smink, hanem egyéb kozmetikumokat árul, amelyeket szintúgy tudok ajánlani bárkinek. Ami miatt kiemelném, hogy a megvásárolható termékek kézzel készítettek, természetes alapanyagokat tartalmaznak, állatokon nem tesztelik őket és igyekeznek helyi őstermelőktől beszerezni az alapanyagokat. Az sem elhanyagolható tény, hogy nem egy pár éves múlttal rendelkező márkáról van szó.
Ezt a márkát már nagymamám is használta, amikor én még kisgyermek voltam, ezért évtizedes múltra tekint vissza. Ezért talán nem is kell azt ecsetelnem, mennyi tapasztalat áll a márka hátterében. Nem a hagyományos bevett sminktermékekre fektetném a hangsúlyt, ugyanis az általuk forgalmazott sminktermékek palettája igen minimális. Mindazonáltal a BB krémüket és különböző arclemosóikat kifejezetten tudom ajánlani nektek.


0 comments