Femini Box
2017 karácsonyi kiadás
vasárnap, december 24, 2017

A Femini box tavalyi karácsonyi kiadását is megvásároltam, úgyhogy kíváncsi voltam ebben az évben milyen hazai kézműves termékek kerülnek a dobozba. (Ha a tavaly karácsonyi Femini Box is érdekel benneteket, itt találjátok: Femini karácsonyi box 2016) Meglepődve tapasztaltam, hogy a hazai termékek mellett AVON piperecikkeket is találtam. Utánaolvastam kicsit, és megértem a Femini box álláspontját és azokét is, akik ellenezték az AVON beengedését a box-ba. Mivel én nem is kívánok állástfoglalni, bár szerintem tudjátok, mennyire kiállok a magyar termékek mellett, úgy érzem nincs is rá szükség. Ebben a posztban leírom milyen tárgyakat találhatóak a kis stílusos dobozkában., ami az ünnepre való tekintettel bordó kiskönyvet tartalmazott a márkákkal.


AVON termékek: Számos AVON termékmintát tartalmazott a doboz, arcmaszkot, ránctalanító krémeket, illetve 3 parfümmintát is. Bevallom én egy jóideje nem használok AVON termékeket, mert nem túl jókat olvastam róla én pedig ügyelek arra is, hogy az általam használt priperék jelentős része állatkísérletektől mentesen készüljön.
ARS: Varga Noémi kedves márkája a dobozba egy fekete-fehér szarvast ábrázoló rajzolt könyvjelzőt tett, aminek apró, részletes kidolgozottsága elképesztő. Alig várom, hogy a Stephen King könyveimbe beletehessem.
TEA HARMÓNIA: Ritkán teázok, bár párom többször készít, mint én, nálam valahogy az a hagyomány, hogy teát akkor iszok, hogyha megfázom, vagy ha hűvösebb időjárás tombol odakint és fel szeretnék melegedni. Ezúttal a Femini boxban a márkától aranyos, kis üvegcsében virágsó van, amiben rengeteg egészségmegőrző növényke kapott helyet, mint például a körömvirág, ribizlilevél vagy az akácvirág.
HERBARTING: ettől a hazai kozmetikai márkától már van egy tusfürdőm, így hamarosan várható egy hosszabb poszt a két termékről. A fő összetevője a kávé, amit már a kis kupak felhajtásával érezhetünk is. Nagy izgatottsággal várom a tesztelést. Ez a termék tetszett a doboz tartalma közül legjobban!
MÁKVIRÁG: Ez a kézműves szappanműhely eddig ismeretlen volt számomra, de ez a fürdőgolyó, amit a box tartalmaz felkeltette az érdeklődésemet. Imádom a fürdéshez kapcsolódó termékeket, a fürdőgolyókat, fürdőbombákat különösen, így nagyon örültem a citromillatot árasztó golyócskának.
MONIMI DESIGN: A márka alapvetően táskákat készít, ám nyilvánvalóan a dobozba egy táskát nem lehet beletenni, így egy telefontokot, illetve egy szaloncukor díszt készített a Femini Boxba. A díszt azonnal a fára tettem, ahova tökéletesen beleillett - majd meglátjátok.
TEXTPAINTART: A textilműves termékekkel foglalkozó márkától egy igazi kacsonyi hangulatú neszeszert tartalmazott a box, aminek leginkább azért örültem, mert neszeszerből sosem elég, főként mivel én rengeteget utazok, így az összes piperémet ilyen apróságokba pakolom ilyenkor.
PINGÁLDA.HU: A húsvéti Femini boxnak köszönhetően, már megismerkedhettem a kavicsokra készíthető képekkel, és azóta is elmosolyodok, a kis nyuszis kavicsra nézve. Mostmár minimalista, ünnepi kavicsom is van, köszönhetően ezúttal a Pingálda.hu márkának, amit ki is tettem az ékszeres szekrényemre. Mindig elcsodálkozok, hogy az emberi elme és találékonyság, micsoda kreatív dolgokat tud kitalálni.
WHERE'S MOM: A legkedvesebb mind közül. A márka a ruhaipar problémáira próbál megoldást találni, és akik esetleg nem tudják a márkát a Bridget&Olivia egyik tervezőnője hozta létre. Hihetetlen mértékű báj és szeretet tükröződik nemcsak ebben az édes kártyácskában, de valamennyi termékükben is, ezért bátran ajánlom őket.
0 comments