Honvágy:
egy magyar Katalónia fővárosában

vasárnap, november 12, 2017



Őszintén szólva, sohasem gondoltam, hogy valaha eljutok Barcelonába. Ennek az okát nem tudnám megfogalmazni, egyszerűen valahogy gyermeki lelkemben mindig az a kép élt, hogy olyan távoli. És mégis, legjobb barátnőmmel fogtuk magunkat novemberben és elutaztunk ebbe a csodálatos városba. A bejegyzésbe minden fontos dolgot leírok, útvonalakkal, amikkel kevesebb, mint 3 nap alatt Barcelona látványosságai bejárhatóak. Van egy olyan - talán rossz - tulajdonságom, hogy egyszerre 3-4 napnál tovább nem vagyok képes egy városban meglenni - Budapestet leszámítva - ezért én mindig úgy tervezem meg az utazásaimat, hogy azok rövidek, pörgősek és tartalmasak legyenek. Barcelonába Ryanair-rel mentünk, amivel kevesebb, mint 3 órás volt az út. Ami ennek a negatívuma, hogy ez a járat estéjjel közlekedik, 23:00 körül érkezik meg a városba, és utána még transzferrel kell a belvárosba menni, ami még plusz 30-40 perc. Tehát aki ide tervezi a nyaralását, vagy hosszú hétvégéjét, ezzel számolnia kell. Nem feltétlen javaslok egyébként nyári időszakot erre a vidékre, novemberben, amikor nálunk minuszok voltak, Barcelonában a hőmérséklet 20-25 fok körül alakult (megjegyzem, ilyenkor a repülőjegy és a szállás is ezerszer olcsóbb). 


1. nap

Korai keléssel nyakunkba is vettük a várost. A tömegközlekedés számomra nem mindenhol volt teljesen egyértelmű, általában a legkiszámíthatóbb a metró, de a villamosok és buszok esetében nem találtunk pontos kitáblázást a megállók tekintetében, így volt olyan alkalom, amikor csak a megérzéseinkre hagyatkoztunk. Első utunk a belvárosba vezetett, a metróval a Passeig de Grácia megállónál, ha leszáll az ember pár lépésre van rögtön a Casa Batllo (Batlló-ház), aminél sehol nincs egy egyenes vonal, éles szegély sem, csak organikus formák. Ez a látványosság Gaudí szecessziós stílusának egyik legharmonikusabb példája, így ajánlani tudom mindenkinek a megtekintését. Kissé drágának találtuk a belépőt, így csupán kívülről néztük meg, de ettől függetlenül minden ide látogatónak ajánlom belsőleg is. Pár utcával ha fentebb megyünk, akkor megláthatunk egy másik Gaudí házat, a Casa Milà-t, amit szintén kívülről tekintettünk meg, de érdemes felmenni a tetejére is, mert onnan gyönyörű a kilátás. Mivel egyébként nem annyira akartunk buszt, vagy egyebeket használni, gyalog közelítettük meg Barcelona egyik legnagyobb látványosságát. Útközben több nevezetes emlékművet is találtunk, különböző templomokat. Ezeket is érdemes lefotózni, hogyha időnk is engedi, akkor körbe is nézhetünk a belsejükben.



A Szent-Család templom - azaz a Sagrada Família - Gaudí egyik mesterművének tekinthető. Elképesztő látvány tárul az ember szeme elé, az kétségtelen. Ez a római katolikus bazilika lassan épült meg, sőt a munkálatok a mai napok folynak rajta - valószínűleg 2020-ra fejezik be. Az épület az organikus építészet mintapéldánya, de sorolják a szecesszióhoz is, sőt kubista jegyeket is találtak rajta. Mi már kora délelőtt odaértünk, mégis kígyózó sorok álltak a bejáratnál, ezért érdemes hétköznapot és nyitás előtti időpontot választanunk, ha nem szeretnénk órákat sorban állni. Ugyanakkor érdemes a külsejét is alaposan szemügyre vennünk, mert az aprólékos kidolgozás bámulatos és garantáltan le fog bennünket nyűgözni.

 || FIBULA :  kabátka ||
|| WINK : lábbeli ||
|| CONCEPT EYEWEAR : napszemüveg ||

A bazilikát körbejárva a következő utunk a legszínesebb és nevezetesebb helyre vezetett: a Güell parkba. A Park Güell egy 17 hektáros nyilvános városi park kertekkel és építészeti különlegességekkel. A belépőjegy abszolút nem drága véleményem szerint - azt hiszem 5-10 euró között mozgott. Rengetegen voltak nyilván itt is, de mivel a park területe eléggé nagy és számos látnivaló van, ide úgy gondolom 3-4 órát az ember itt simán el tud tölteni. Ezért mi ezt egész délutános programnak szántuk, és ha még az ember be akar menni a Gaudí múzeumba is, akkor pláne rá kell szánni az időt. A kert névadója, Eusebi de Güell üzletember volt, akinek eredeti elgondolása alapján egy parkos kertvárosi városrész kialakításával bízta meg Gaudít, ám az épületek közül csak kettő készült el. (Ezeket láthatjátok a háttérben a képen is) Lenyűgöző és legekben tudok csak beszélni az építészeti stílusról, az aprólékos, mozaikos díszítés olyan monumentális nagyságokban található meg, hogy nekünk a lélegzetünk is elállt. A mennyezettől kezdődően a falakon át, a szobrok és minden mozaik elgondolással van díszítve, nekem azon járt végig az eszem, hogy mennyire lélegzetelállító lett volna, ha Gaudí tényleg befejezi a teljes kertvárosi részt. Nem csodálom, hogy a világörökség részévé vállt ez a látványosság. Ha valaki Barcelonába megy, ezt nem szabad kihagyni. Minket a múzeumok nem annyira fogtak meg ezúttal, de itt napokat is el tudtam volna tölteni.









  || FIBULA :  kabátka ||
|| WINK : lábbeli ||
|| CONCEPT EYEWEAR : napszemüveg ||
|| ANN BAG FOR YOU : táska ||

Vacsorázni egy hangulatos kis spanyol vendéglőbe tértünk be, ahol a Güell parkhoz hasonlóan a pult is és az asztalok is mozaikos díszítéssel voltak ellátva. Mivel a hagyományos spanyol ételek többnyire rákok és tengeri élőlények, így valami egzotikusat szerettem volna kipróbálni, mert nem rajongok a tengeri herkentyűkért. Ezért lekváros sült húst ettem édesburgonyapürével, főételnek pedig pesto tésztát. Nagyon ízletes volt minden, a helyiek elképesztően barátságosak és kedvesek voltak velünk.



Az estét követően felmentünk a főtérre, hogy lesétáljunk a partra. Csodálatos, hogy valamennyi szökőkút milyen szépséges fényáradatban úszik. Én nem vagyok túl nagy "éjszaka-mászkálós" ember, de legalább egy estét azért ajánlok mindenkinek a városban, hogy tekintse meg a kivilágított látványosságokat a főtér közelében.




2. nap


Egy hosszú hétvége (3-4 nap) alatt úgy gondolom, hogy Barcelona gond nélkül végigjárható akár gyalogosan is - ha bírja. A másnapot egy kiadós reggelit követően Barcelona főterén folytattam, ami a Catalunya. Itt amit az este folyamán kivilágítva is megnéztünk, azt ezúttal nappali fényben is megcsodálhattam. A téren számos szobor, szökőkút található, így ideális lehet akár pihenés céljából is, de mivel a pihenés szó városlátogatásnál nálam szinte szóba sem jöhet, így egyből mentem is tovább a főtérhez közeli La Rambla-ra. Ez a város leghíresebb utcája, a "város ütőere", ahol éjjel-nappal pezseg az élet. Kétség kívül a város legnyüzsgőbb pontja, ezért itt amellett, hogy gyönyörködünk, érdemes a holminkra is figyelni. A hatalmas kavalkádban számtalan a szuvenír árus, ezért ha különleges ajándékot szeretnénk akár magunknak, akár szeretteinknek, azt javaslom itt vegyük meg (Ugyanakkor arra is fel kell készülni, hogy itt az árat is meg kell érte fizetni). Az én személyes kedvenceim, amiből nem is egyet hoztam haza, az a különböző pozsgás növénykék kisebb cserépben, ami mágnes is egyben. A sétálóút környékén is számtalan kisebb étterem, cukrászda és kávézó található, ha megéhezünk, vagy szeretnénk pazar helyen reggelizni, ezt a környéket ajánlom. 






Innen a kisebb utcákon át vezet az út a gótikus negyedbe, ami engem teljesen ámulatba ejtett a hangulatával. Ez a negyed volt a város középkori óvárosa és egykor a kereskedelmi központja is és ebben a negyedben tudjuk megnézni a katalán főváros hatalmas, gótikus stílusban épített katedrálisát is, a barcelonai székesegyházat. A csodálatos katedrális szintén kihagyhatatlan turistalátványosság ha a városban járunk. Ugyan mindenhol azt olvastam, hogy érdemes korán menni, hogy elkerüljük a turistákat, novemberben délben egyáltalán nem voltak sokan, ezért szerintem felesleges emiatt korán kelni. A látvány viszont valami fenomenális. Fontos! A belépés 8:30-12:30 és 17:00-19:30 között ingyenes. Szerencsémre sikerült ezt az időszakot kifogni - teljesen véletlenül egyébként. Belül is szabad fotózni, sőt adományt is lehet adni a székesegyház részére LED-es mécsessel - ez nagyon tetszett. A katedrális legrégebbi eleme a román kori Szent Ivó kapuja, és hogyha az oldalkapun keresztül kimegyünk, akkor egy kovácsoltvas kerítéssel körbevett részhez érünk, ahol 13 élő lúddal is találkozhatunk. Mint megtudtam a 13 Barcelona védőszentjének - Szent Euráliának - a halálára utal, aki 13 éves korában halt meg. 








A székesegyházból kiérve én a MUHBA irányába továbbindultam - a MUHBA Barcelona Történeti Múzeuma, ezért akiket esetleg ez érdekel belülről is tekintse meg. Elsétáltam egészen az El Born CCM-ig, ez egy hatalmas vásárcsarnok-szerű épület, ami egy kultúrális épület a város számára. Innen pár utcányira található a szintén csodálatos Santa Maria del Mar bazilika, ahova mindenkinek ajánlom, hogy menjen be, mert a székesegyházhoz hasonlóan gyönyörű gótikus csodák találhatóak kint és bent. Talán az egyedüli negatívuma, hogy eléggé körbe van véve lakóházakkal, ezért nem annyira könnyű a művészi kivitelezését megcsodálni - szemben a Barcelonai katedrálissal. 





Egyébként az El Born CCM mögött van egy hatalmas park, ahova szintén mentem, de mindez előtt kisétáltam a parthoz/kikötőhöz, mert nem volt messze. Kis pihenéshez és kikapcsolódáshoz ajánlom, mert vizuális gyönyör tárul elénk. 




Na de visszasétálás után a Ciutadella Parkba mentem, ahol az állatkert és természeti létesítmények vannak- de én nem igazán támogatom az állatkerteket, főképp ha azok a belvárosokban találhatóak, mert úgy gondolom, nem elegendő számukra az élettér, így nem tértem be ezekbe. Viszont a parkban található a 3 sárkány kastélya is, ami egy természetrajzi múzeum. A parkból pedig tökéletesen rálátni a nem túl távolban lébő diadalívre. Érdemes ezt is megnézni, mert teljesen más stílusú, mint amilyen például a római, vagy a párizsi.



 

3. nap

Mivel ez volt az utolsó napunk, és csupán a délelőtt állt rendelkezésre, a Placa Espanya (Spanyol tér) volt a cél, mert itt a környéken még számos kihagyhatatlan érdekesség volt. Itt elsőként rögtön a két velencei tornyot néztük meg - nem volt nehéz, hiszen a két torony 47 méter magas -, amit Ramon Raventés épített a velencei Szent Márk bazilika előtt lévő torony alapján 1929-ben. A tornyok felé indulva egyből megláthatjuk a Mágikus szökőkutat és a Nagy királyi palotát is a távolban. Mi is erre vettük az irányt. A kutat 11 körül nyitották meg, ezért nem érdemes - szerintem - korán érkezni. A kútnál érdemes kipróbálni a spanyol édességet, a churrost, mert rengeteg büféskocsiból árulják. Ez a rendkívül cukros édesség olyan laktató, hogy meg sem tudtuk enni teljesen. Falatozást követően felmentünk a királyi palotához, hogy körbejárjuk, ugyanakkor bemenni nem volt időnk, mert a repülőtérre kellett kiérni.


  || SUGARBIRD :  kabátka ||
|| MARIANNA HERRHOFER: felső ||
|| WINK : lábbeli ||
|| CONCEPT EYEWEAR : napszemüveg ||
|| ANN BAG FOR YOU : táska ||






Hasonló bejegyzések

0 comments

Subscribe