Elsőként a zöldségek héját eltávolítjuk, aztán felszeleteljük őket ízlés szerint. Én a burgonyát és a lilahagymát karikára, a répát hosszában vágtam fel, aztán egy tepsiben kevés olajat, borsot és sót tette rájuk, végül behelyeztem a sütőbe és körülbelül 180 fokon 15-20 percig sütöttem, amíg meg nem sültek egészen. Eközben az áfonyás grillkolbászt mézes barbecue-s szószban és mustárban fél órára félretettem, majd megsütöttem a szószban. Végül díszítésképp elkészítettem a Sajtbisztró oldalán látott uborkás-sajtos göngyöleget, amit úgy csináltam, hogy nagyon vékony szeletekre vágtam az uborkát, a nedvességet papírtörlővel felitattam - máskülönben nem fog rajta megfelelően elterülni a krémsajt -, aztán a téliszalámis medvesajtot kicsit felmelegítettem, hogy kellemes, kenhető állagú legyen. Vékonyan rákentem az uborkára, feltekertem, fogpálcikával átszúrtam, majd 1-2 kisebb répát tettem bele.
Tálalásnál a szószt is felhasználtam, igazán különleges ízvilágot sikerült így elérni. Egyszerű, gyors és egészséges is.
Szeretem a szabadidőmet a szabadban tölteni és örülök, hogy a legnagyobb városokban is akadnak helyek, ahol az embereknek lehetőségük van a betondzsungelekkel körbevett vidéken a természet közelébe kerülni. Budapesten a számos ilyen hely közül az egyik kedvencem a Millenáris Park, ahol mesterségesen kialakított környezetben ugyan, de halakat, békákat, kacsákat nézhetnek meg a járókelők, vagy akár piknikezni is lehet a fűben. A poszt címe a helyszínből és az inspirációból adódóan Grimm egyik meséje lett, a Tavitündér. A bejegyzés további részében még több képet, leírást és divattippeket osztok meg veletek, mikre érdemes figyelni egy sportos nyári öltözék összeállításakor.
Koronás kristálycukor
Urbi sajtos tallér
Magyar vaj
Boci tejcsokoládé
ChokoWell chili és ylang-ylang csokoládé
Bármilyen fagylalt - nálam:
eper, citrom, csoki és vanília
Elkészítés
Ebben a bejegyzésben nem a fagyikészítés rejtelmeibe avatlak be benneteket, hanem inkább a díszítés és ízfokozás fortélyait mutatom meg. Nagyon kedvelem a fagylaltot nyáron, ám túlzásba sem szabad vinni a fogyasztását. Ha van fagyigépetek, akkor azzal is tökéletes fagyit tudtok készíteni, nálunk éppen volt a mélyhűtőbe, ezért azt használtam. Minden családtag 1-1 kedvencét tettem bele, mert sokfélék vagyunk, mindenkinek más a favorit. Azért, hogy kicsit feldobjam a tálalást, először a karamellát készítettem el: 2-3 evőkanál kristálycukrot és egy nagyon kevés vajat egy kisméretű lábasba tettem, alacsony hőfokon. Óvatosnak kell lenni, hogy a cukor ne égjen oda, ezért állandó kavargatást igényel,. Közben a tűzhely mellé készítettem egy nagy lapos hőálló tálcát, amire elhelyeztem a sajtos tallérokat és pár csík sütőpapírt, majd amikor már a karamell folyékony állapotúvá vált, különböző csíkokban és alakzatokban a tallérra és a papírra öntöttem. Ezt a műveletet gyorsan kell elvégezni, mert nagyon hamar megszilárdul a karamell. Ezután félretettem, hogy megkeményedjen és a bocicsokikat aprókra törtem a ChokoWell csokijaival együtt és egy kis tálba helyeztem, majd az előbb használt kisméretű lábasba vizet töltöttem, forráspontig melegítettem és rátettem a csokival töltött tálat amihez kevés vajat is hozzáadtam. Hagytam hogy kellőképp megolvadjon a csoki , körülbelül 0,5 dl tejet - azaz nagyon keveset - beleöntöttem, hogy krémesebb állagot kapjak, aztán ráöntöttem a fagyira. Végül beleszúrtam a tallérokat és a karamellacsíkokat. Látványos és finom.
Ritkán veszem rá magamat a szemüveg vásárlásra, mert a pici fejformámnak nehéz megfelelő alakú szemüveget venni. Évente egy azért mindig kell, éppen ezért ellátogattam idén is a CONCEPT EYEWEAR-be, ahol sokféle alakú, formájú, stílusú és lencséjű szemüveg közül tudtam válogatni kedvemre. Imádok belépni az üzletbe, mert olyan barátságosan és családiasan fogadnak, arról nem is beszélve, hogy mennyire csodálatos dolgokat készítenek. Most nagyon kedvező árakon lehet náluk szemüvegeket venni, ezért kérdés sem volt számomra, hogy kisétálni nem fogok üres kézzel.
Ahogyan a képeken is láthatjátok, rengeteg, változatos formában készülnek náluk a szemüvegek, minden amit láttok kézzel készül hátul a műhelyben - volt szerencsém oda is ellátogatni már -, és nekem pont ez a leggyönyörűbb benne, hogy tudom, minden egyes darab egyedi, nincsen kettő pont egyforma. A https://concepteyewear.hu/ néztem először ki, hogy melyik stílus állhat jól nekem, aztán az üzletben persze felpróbáltam még pluszba jónéhányat. Érdekesség, hogy minden egyes fazon a márka 1-1 személyének stílusát takarja.
Nem túl sok válogatás után, ezt a gyönyörű víztiszta acetát keretű, mahagóni fa furnér szárú 'Mercury' szemüveget választottam, aminek először átlátszó demólencséje volt, ám kérésemre átcserélték tükrös napszemüveglencsére, mert szerintem így sokkal vagányabb a külleme. Elképesztő a végeredmény.
a "szép a páva" kitalálója és megalkotója, amely egy nemzeti lokálpatrióta blog. Célom a hazai márkák és designerek bemutatásával a magyar divat és a magyar előállítású termékek népszerűsítése. A blogon a divat és szépségápolási cikkek mellett életstílus, dekor, valamint belföldi és külföldi utazási bejegyzéseket is találhattok.
Ha tetszik a blog kövess engem más platformon is, hagyj hozzászólást és mondd el véleményed a blogról.