Baconös-sajtos-hagymás tojással töltött zsemle

vasárnap, március 26, 2017



  Hozzávalóim  

Magyar csemegehagyma
TESCO magyar termék 2,8% tej
Hajdú reszelt mozzarella
Kaposvár privát hús baconszalonna
Farm tojás
Horváth Rozi őrölt bors
Erdélyi só
Zsemlék



  Elkészítés

Én a 3 zsemléhez 3 tojás használtam, így körülbelül 1 zsemléhez 1 tojást javasolok az elkészítésnél. A 3 tojást felütöttem egy tálba, összekevertem, majd beleöntöttem körülbelül 1-1,5 dl tejet, hogy szép színe legyen. Ezután majdnem az összes baconszalonnát felvágtam darabokra - ízlés szerint lehet kisebb-nagyobb ki hogy szereti -, majd beletettem és elkevertem a tojással. Felszeleteltem 2 csemegehagymát és ezt, valamint a reszelt mozzarellát is beleöntöttem. Az egészet megkevertem, majd az előre kibelezett zsemlébe beleöntöttem a tetejére pedig még kis maradék baconszalonnát helyeztem. A sütőben 250C°-on megsütöttem, így a szalonna is a tetején szépen megpirult. Arra vigyázzunk, hogy túl sokat ne tegyünk a zsemlébe, mert könnyen átázhat, és akkor kilyukad és szétfolyik a tepsiben. Nagyon hamar elkészül - nekem fél óra volt az egész -, ízletes és igen laktató mindenki számára. Reggelinek vagy vacsorának ajánlanám.



Hasonló bejegyzések

0 comments

Subscribe