Cukor&Virág kutyakeksz
péntek, november 04, 2016

Ennek a posztnak főszereplői a család kutyusai: Molli és Bogi. Röviden bemutatom nektek őket, hogy képbe kerüljetek velük. Molli egy bichonne havanese, pici, édes kis szőrmók, olyan elkényeztetett házikedvenc, hogy nehezen vesszük rá arra, hogy ha esik az eső, akkor a kényes kis tappancsait letegye a fűbe - xD -. Bogi ő teljesen mástészta. Ő egy utcáról befogadott, ugri-bugris, játékos és nagyon hálás kutyus, imádja feldönteni az embert ha lehajol hozzá, rohangál állandóan össze-vissza és igazi házőrző természet. Gondolom kitaláljátok, hogy az egyik kutyus benti, a másik pedig kinti életvitelt folytat, de szerintem ennek mind a kettő pont így örül.
A fentiek fényében lássunk neki a kutyakeksz tesztnek. CUKOR&VIRÁG márkától kaptam jópár kutyakekszet, amikor a madzag márkának volt a showroom megnyitója és az egész hely telis-tele volt édes kutyulival. /Talán észrevehető, mennyire szeretem ezek a négylábú cukibogyókat/ Tehát fogtam magam és amint hazaértem megterveztem miképp kóstoltassam meg velük és hogyan tudnám ezt úgy fotografikusan is megörökíteni, hogy abból ti is lássatok valamit.
A fentiek fényében lássunk neki a kutyakeksz tesztnek. CUKOR&VIRÁG márkától kaptam jópár kutyakekszet, amikor a madzag márkának volt a showroom megnyitója és az egész hely telis-tele volt édes kutyulival. /Talán észrevehető, mennyire szeretem ezek a négylábú cukibogyókat/ Tehát fogtam magam és amint hazaértem megterveztem miképp kóstoltassam meg velük és hogyan tudnám ezt úgy fotografikusan is megörökíteni, hogy abból ti is lássatok valamit.


Elsőként Molli elé raktam le egyesével fél óra elteltével a 4 fajta kutyakekszet: vörösáfonyás, kagylós, garnélás és vegán. Ez a kis szőrpamacs rettentően kényes az ételre, nagyon kevés dolgot eszik meg, így tudtam, hogy nem lesz vele könnyű dolgom - kezdve azzal, hogy már az evésnek is csak akkor áll neki, ha a közelében nincs senki és van egy szőrös szőnyeg amire cipelheti az ételt -. Ahogy számítottam rá, a legtöbb ízesítésre csak szagolgatott, majd ott hagyta a kekszet. Egyedül a vegán kekszet ette meg, de azt maradéktalanul. Hozzáteszem a kekszek emberi fogyasztásra is alkalmasak, - főként a vörösáfonyás és a vegán -.



Ezután következett Bogi. Kerti kutyusként rengetegféle ételt megeszik, nem olyan válogatós, mint a benti társa, így igazából nem aggódtam egy cseppet sem afelől, hogy nem fogja kedvelni a kutyakekszeket. Kissé bizonytalan voltam a kagylós ízesítésben, viszont mint kiderült, Bogi kutyuskánk mind a négyféle kutyakekszet imádja. Percek alatt eltüntette valamennyit nagy farokcsóválgatások közepette és utána boldogan kilógott nyelvecskével rohangált körbe-körbe a kertben .



Összegezvén csak ajánlani tudom a kutyásoknak a CUKOR&VIRÁG kutyakekszeket, mert egyrészről hazai különlegesség, másrészről a kis kedvenceinknek is kedvezhetünk. Tekintettel arra, hogy előre nem tudhatjuk saját ebünknek melyik ízesítés tetszene, lehet mostmár vásárolni tesztcsomagot, így egyből meg tudjuk kóstoltatni kutyusunkkal.

0 comments