Sugarbird Fashion Show & Fashion Circus
vasárnap, május 08, 2016
Tisztában vagyok azzal, hogy hányan nem szimpatizálnak a Sugarbird márkával, ám kétségtelenül a hazai piac egyik legnagyobb magyar brandjéről van szó, még akkor is, ha megítélésük elég megosztó. Én, személy szerint nagyon szeretem a Sugarbird ruháit, az árait néhol sokallom, viszont a brandet mindenhol meg kell fizetni, nem csak idehaza. Őszintén szólva határtalan boldogságot éreztem, amikor VIP meghívást kaptam a márkától, hiszen számos alkalommal hordok SB ruhát és teljesen meg vagyok elégedve velük. Leszögezem, nagyon kevés blogger részesült meghívásban, ezért még felelősségteljesebben álltam a bemutatóhoz, hogy ti, olvasóim a lehető legjobb élménybeszámolóban részesüljetek. A rendezvényre, amit a Bálnának egy fenti termében tartottak meg a Zomilla's Beauty & Style bloggerinája, Adél kísért el, mert tudtam mennyire rajong a márkáért ő is. Érkezünkkor az emeletre siettünk, ahol kissé kaotikus állapotok uralkodtak, mert mindenhol állt mindenki és nem volt tulajdonképpen sor. Így én bátran fogtam magam és minden hostess-nél érdeklődtem, hogy hol is kellene karszalagot kapnunk. Eddigi rendezvényektől eltérően azért volt ezt nehéz megtalálni, mert a bloggereket nem sajtósként regisztrálták, hanem vip vendégként. Sebaj, végül sikerült megtalálnunk a listát amin a nevünk szerepelt, kaptunk karszalagot és indulhattunk is fel, ahol már gyülekezett a többi vendég is. A bemutató helyszíne ekkor még elzárt rész volt, oda csak miután kinyitották a nagyközönség számára, akkor mehettünk be. Pazar díszletet rendeztek belülre, mert minden szponzor pultja úgy volt kialakítva, mintha valóban egy cirkuszban lennénk, sőt a székek is egy sor fehér, egy sor piros rendben sorakoztak, ami igazán megnyerő volt, hiszen még a legapróbb részletre is figyeltek e tekintetben. Ami számomra visszatetsző volt, az a fotós emelvény, ahova beállítottak egy hölgyet, hogy vigyázó szemeit vesse mindazokra, akiknek nem fotós karszalagja van. Ezzel önmagában nem is lett volna probléma, hiszen természetesen biztosítani kell a jó fotók készítését, azonban az, hogy már ha valaki feltette a fél lábát, majdnem helyszíni büntetést kap, kicsit túlzásnak éreztem, tekintve, hogy a jelenlévők mind a Sugarbird vásárlóköre vagy éppen a szponzorok jóvoltából volt a rendezvényen, akiknek nem hinném, hogy a fejét kéne venni azért, mert netalántán szeretnének valamit látni is a show-ból. Hála az égnek nekünk elég jó helyünk volt, így mindent remekül láttam és rengeteg képet készítettem nektek.


A bemutatót még megelőzte egy "borzasztóhosszúindokolatlanmennyiségűszponzorreklámvideómiegymás", aminek őszintén szólva az értelmét - azon kívül, hogy gondolom kötelező volt - nem láttam, mert az ember pár másodperc elteltével elvesztette érdeklődését a videókban. A műsorvezető, Peller Mariann volt, aki egy gyönyörű magenta színű félvállas fodros ruhában jelent meg, hogy felkonferálja a bemutatót. /Ez ismét elég hosszúra sikerült a szponzorcégek bemutatása miatt és a végére kissé türelmetlenné vált a közönség egy része/. De a sok megpróbáltatás után végre elkezdődhetett az, amire mindenki várt: a Sugarbird Fashion Show!

|| ZSOLNAY PORCELÁN KOLLEKCIÓ ||

A Zsolnay porcelán egy igazi hungarikum, amelyet az egész világ ismer és elismer. A Sugarbird kollekciójában a porcelánok egyedi, színes mintázatai jelennek meg, mintha a különböző porcelán tárgyak megelevenedtek volna. A fekete és fehér alapon mintás ruhák mellett a különböző színes darabok is helyet kaptak elegáns fazonokkal, amiket fodrokkal vagy hajtásokkal tettek még egyedivé. Az átlagosnak legkevésbé sem mondható kollekció több meghökkentő darabot is tartogatott a közönségnek, ilyen az alább látható négy ruhaköltemény, amelyek tökéletes textíl megformázásai a Zsolnay porcelánok ismételhetetlenségének és egyediségének.

|| DUKAI REGINA KOLLEKCIÓ ||
Regina idei kollekciójában az alapszínek - fekete, fehér - mellett a piros és a királykék is megjelent, több csipkés, rojtos és szexis áttetszően sejtető darabot láthattunk. Az én kedvenceim a matyómintás lezser fazonú tunikák és ruhák voltak. Ami számomra kissé érthetetlen volt, az a gumicsizma és az UGG télies csizmák, valahogy nem állt össze, hogy mi volt a koncepció emögött.

|| WOLF ESZTER KOLLEKCIÓ ||
Ezután következett Wolf Eszter kollekciója ami egy sokkal nőiesebb, elegánsabb vonalat képviselt, viselt jegyeket Regina és Cintia kollekciójának jellemzőiből, így számomra a Sugarbird modellek kollekciói közül ez tetszett leginkább. A leggyakoribb fazon a ceruzaszoknya volt csőtoppal kombinálva, a fekete és fehér színek használata mellett élénkpiros és világoskék színek is megjelentek, a fő hangsúlyt a derékrész kapta, valamint olyan elemekkel dobták fel a ruhákat, mint fodrok, hajtások, vagy a fél ujj. A kedvencem a különböző csíkozású elemek kombinálásából eredő ruhák voltak, mint amilyen a középső képen is látható.

|| HORVÁTH CINTIA KOLLEKCIÓ ||
Cintia kollekciója a tőle megszokott női szexiség kihangsúlyozása volt. Rendkívül testresimuló fazonok, mély dekoltázsok, a ruhák oldalain itt-ott bevágások, fűzők és pántos hátrészek tették a kollekciót merésszé, mint amilyen vonalat Cintia képvisel a márkában. Élénk vibráló színekkel dolgoztak, a képeken az általam leginkább favorizált darabokat láthatjátok - de a harmadik azért mert engem sellőre emlékeztetett.

|| BARANYI ÁDÁM KOLLEKCIÓ ||
Ádámnál a gyümölcsmotívumok és a mediterrán stílus került terítékre. Igen rövid fazonok voltak a jellemzőek, a testből igen sokat mutató darabokkal, amiket különböző mintákkal bolondítottak meg: egzotikus gyümölcsökkel, élénk színű, sűrű virágmintákkal, pöttyökkel vagy kockákkal. Nem tudtam hirtelen eldönteni, hogy olaszosak - dél azon belül - vagy spanyolosak a ruhadarabok, mert mindkét nemzetre igen jellemzőek az élénk színek és a mediterrán.

|| SMILEY KOLLEKCIÓ ||

A Disney és Looney Tunes után újdonságként debütált a Smiley kollekció. Ezeken a ruhadarabokon a kis nevető sárga ikont láthattuk ezer és ezerféle megoldással körítve. Annyira szerteágazó fazonok voltak, hogy nem is tudnék konkretizálni vagy kiemelni, ezért kiválasztottam a számomra legjobban tetsző darabokat és azokat mutatom meg nektek. Ezeket találtam a legnőcisebbnek és bár akad köztük, amit hétköznapra biztosan nem vennék fel, mégis érdemesnek láttam betenni a montázsba, hogy jobb összképet kapjatok erről a kollekcióról is. Felhívnám a figyelmet feminista nőtársaimnak a 3. összeállításra, ahol a felsőn szereplő felírás mosolyra késztetett: God is a Woman. Ugyanakkor nagyon tetszett, hogy többször is smiley lufikkal vonultak a kifutón végig a modellek, mert bár nem volt könnyű dolguk, mégis sokkal látványosabb volt így az összhatás.

|| DISNEY KOLLEKCIÓ ||

Nehezen tudnám letagadni, mennyire szeretem a Disney kollekciót. A két kis egér és barátai már gyermekkorom óta kedvenceim, így ezek kerültek legközelebb a szívemhez. Sokféle fazont találhatunk a kollekcióban: rövid, hosszú, lezserebb és szexisebb. Tekintettel az előzőkben kifejtettekre, ebben az esetben is a kedvenceimet láthatjátok, amiknek a mintázatai vagy fazonjai elnyerték tetszésemet. Ugyanakkor nekem mindig problémám van azzal, hogy hiába nagyon édesek és aranyosak, egy érett nő nem biztos, hogy sokszor hordana Minnie egeret magán úgy, hogy a célja esetleg az, hogy komolyan is vegyék. (Azonban a terepmintás darabot tutira beszerzem, mert egyrészről terepmintás, másrészről Mickey és Minnie-s ♥ )

|| DC SUPERHEROES KOLLEKCIÓ ||

A Superheroes kollekcióban a Marvel szuperhőseit - Batman, Superman, Wonderwoman - láthattuk ruhákon megelevenedve. WonderWoman mintázatú darabok abszolút elsőbbséget élveztek, lévén, hogy ő a legismertebb női szuperhős.

|| DC SUPERHEROES KOLLEKCIÓ ||

Oh a Looney Tunes kollekció a Disney után szerintem a legédesebb bemutató volt, és annyira magaménak éreztem - tekintve, hogy van is belőle Lola-s felsőm. A show legnagyobb érdekessége volt, amikor a sok cukiság után hirtelen hármasával a modellek kivonultak, valamennyien Bugs Bunny-t ábrázoló kék, rózsaszín és sárga színekben pompázó más-más fazonú rövid ruhákban. Olyan hatást keltette, mint a Star Wars klónok hadserege, csak itt pasztel Looney Tunes klónok sereget láthattunk.


A műsor végeztével, sajnos nem tudtunk már maradni, kijáratnál pedig megleptek bennünket egy ajándékcsomaggal, amit otthon rögtön ki is bontottam - az a fránya kíváncsiság -. A legjobban a Riska jegeskávénak örültem, mert másnap reggelemet rögtön azzal indítottam, annak ellenére, hogy vonakodva kóstoltam meg, mert nem vagyok nagy kávés, viszont ez igazán ízlett, még saját magamon is meglepődtem. A sör se tartozik a kedvenc italaim közé, viszont a citromost mindenképp megkóstolom, mert azok általában finomak.

0 comments