Orange ways

szerda, május 04, 2016




Gimnáziumban valami oknál fogva ódzkodtam a narancs színtől. Igazából nem is tudom megmondani a miértjét, de talán addig nem olyan narancssárga ruhadarabokkal találkoztam, amik nekem jól állnának, ezért előítéletes lettem ezzel a színnel kapcsolatosan. Azonban az ember a korral változik - jó esetben érettebbé válik - és hajlamos kipróbálni olyasmiket, amiket ezidáig nem mert. Én így voltam a narancssárgával, de minél többször van rajtam ez a szín, annál jobban kezdem belátni, nem is áll ez olyan rosszul nekem. Imádok kiöltözni, mert ilyenkor annyira nőnek érzem magam -, a barátom úgy fogalmazott, hogy látszik rajtam, amikor szépen felöltözök minimális sminkkel, hogy jól érzem magam és ekkor még gyönyörűbbnek lát  ♥ -. Szeretném minél többször megmutatni nektek, az olvasóimnak, hogy nem csak úgy lehet valaki nő, ha miniszoknyába vagy mélyen dekoltált ruhában jár és olyan vad sminkkel hívja fel a figyelmet magára, amitől az ember már inkább rosszul lesz. Az "Orange ways" címet viselő szettemben az egyszerűség és a színek kombinációja, ami vadítóvá teszi az öltözéket. Egy egyszerű SKÁLA-ban vásárolt fehér pamut anyagból készült tophoz egy élénk neon narancssárga SILVER NOIZE szoknyát vettem fel az érdekes hajtásos fazonja és a hátul végig cipzáros megoldás miatt, ami könnyűvé tette a le és a felvételét. A narancssárga komplementer színét, a kéket - ezen belül is az élénk királykéket - választottam partner színként, így a szett kiegészítő elemeiben - nyaklánc, cipő, táska, karkötő - ez jelenik meg. A gyönyörű fonott nyaklánc a FOLENTA DESIGN & JEWELLERY márkának darabja, melyet a LA STORE-ban szereztem be - Egy ilyen darabom fehér színben már van és mesés! -. A karkötővel az előző bejegyzésben találkozhattatok, a SHAMO BAGS workshopján készítettem a tervező, Nusi segítségével kifejezetten ehhez az összeállításhoz, hiszen a domináns színek benne a kék és a narancs. A kezemben lévő táska egy számomra vadonatúj márka különleges ékköve, a SOPHIE BY CHANCE nemrégiben érkezett kínálatával a WONDERLAB polcaira és merész színkombinációival igen látványos darabokat alkot, mint például a képeken látható is. A lehengerlően bájos lábbelimet a CIN CIN AMICA-ban vettem 8.990,- Ft-ért és azóta is töretlen az iránta érzett szerelmem, habár nem mondanám kényelmes viseletnek. De mint tudjuk: a szépségért szenvedni kell.












|| SKÁLA : top ||
|| FOLENTA DESIGN & JEWELLERY (LA STORE) : necklace ||
|| SHAMO BAGS (WORKSHOP) : bracelet ||
|| SOPHIE BY CHANCE (WONDERLAB) : bag ||
|| SILVER NOIZE : skirt ||
|| CIN CIN AMICA : shoes ||





#fashionblog#fashionblogger#urbanoutfitter#hungarianblogger#lookbook#lookbookhun#atestilusod#outfitoftheday#hunfashion

Hasonló bejegyzések

2 comments

  1. Nagyon tetszik az egész szett, szuperül áll!:) Külön jó, hogy játszottál kicsit a komplementer színekkel. :)

    VálaszTörlés
  2. Nekem ez a kedvencem eddig :) meseszépen áll.

    VálaszTörlés

Subscribe