Mercedes Benz Fashion Week Central Europe - Part 1

vasárnap, október 18, 2015



Azt hiszem, soha nem gondoltam volna, hogy egyszer alkalmam lesz az első hazai Mercedes Benz Fashion Week eseményén részt venni, azt pedig pláne nem, hogy nagyon keveseket engedtek be, mint divatblogger. Én azok közé a szerencsések közé tartozom, aki mindegyik bemutatóra bemehetett és mind a két napon részt vehettem a rendezvényen. Nem nehéz kitalálni, hogy éltem is a lehetőséggel. Az első napon kissé hercegnőnek éreztemagamat a csodás púderszínű Ashbury ruhában, nagy masnival a hajamban és tűsarkú cipellőmben. Több, mint 10 órán keresztül álltam, ültem, sétáltam - és néha futottam - ebben a lábbeliben, amit kétségtelenül nem ilyen hosszú időtartamra tervezett Lilla, az LTS Shoe design tervezőnője. De álltam a sarat és annak ellenére, hogy éjszaka 11-kor úgy tántorogtam haza, hogy minden járókelő megállt, hogy ne segítsen-e, azt kell mondanom, megérte minden szenvedés! Ez a két nap maga volt az álom és sajnálom azon blogger ismerőseimet, akiket nem, vagy csak részlegesen engedtek be, hiszen ez egy megismételhetetlen és valóban egyedi lehetőség volt. Következzen tehát a hosszú élménybeszámolóm a Mercedes Benz Fashion Week Central European első napjáról...
INQ CONCEPT
fotók: Design Terminál
Az INQ kollekciójának bemutatójára nagy kíváncsisággal ültem be és megtiszteltetés volt, hogy tervezői meghívóval nézhettem végig! A ruhákra térve, igazán tetszett, hogy letisztult vonalvezetés, világos színárnyalatok jellemezték őket. A világoskék - fehér kombinációk teljesen magukkal ragadtak, nehezen álltameg, hogy a fenti montázsba ne csak olyanokat tegyek! De mivel szerettem volna a lehető legszélesebben nektek bemutatni a tavasz-nyári kollekciót, több kedvencet is választottam. A barna szín nem áll közel hozzám, mégis a kékkel való párosítása le vett a lábamról! A sportos, lezser shortok és nadrágok mellett számos ruha és szoknya is található a kollekcióban. Az INQ azért favorizált a számomra, mert kényelmes fazonokkal és természetes anyagokkal dolgoznak, amik egyszerre képviselnek egy elegáns és sportos megjelenést. 


THE FOUR
fotók: Design Terminál
Az INQ bemutató után, sajnos feleszméltem, hogy nem vittemagammal a fényképezőgépbe kártyát és hiába próbáltam a lehető leggyorsabb lenni, nem jött össze és így a Je Suis Belle kollekciójáról lemaradtam. :( Ezután következett a THE FOUR, amire szintén volt meghívóm is, így első sorból élvezhettem végig a show-t. A kollekció leginkább a színes mintáival nyerte el a tetszésemet. Érdemes a fazonokról is szót ejtenem, mert azokért teljesen odavoltam! Imádtam, hogy testhez simuló és lezser fazonok egyaránt megtalálhatóak a repertoárban, valamint a sportos és elegáns stílust is képviselik a darabok. 


DORI TOMCSANYI
fotók: Design Terminál
A nap számomra legjobban várt bemutatója, az kétségtelenül a Dórié volt! Évről évre várom a kollekcióját, de ez most frenetikusan sikerült! Szavak is alig vannak, amik kifejezhetnék a csodálatomat. Gyönyörű színes vidáminták, rengeteg élénk szín, vibráló elemek és sok-sok KÉK jellemezte a ruhákat. Az abszolút kedvenc volt. A fazonok nőiesek és üdítően fiatalosak, a minták pedig vidámak és szemet gyönyörködtetőek. A balatoni ihletésű kollekció valóban ezt az érzést is nyújtotta! A kék szín pedig felrakta a koronát is erre a bemutatóra, hiszen minden darabjával lenyűgözött. A legnagyobb megtiszteltetés volt első sorból végignézni Dóri bemutatóját! A szemüvegekről is ejtenék szót, hiszen a kedvenc szemüvegkészítőim a Battila Concept Eyewear munkái voltak és valóban dobtak a retro hangulaton! 


ANDA

fotók: Design Terminál
Erre a bemutatóra Anitával és barátnőjével ültem be, akik Andától kaptak meghívót. A kollekció nem okozott csalódást letisztult fazonok és monokróm stílus jellemezte. Többnyire a fekete-fehér elemek kaptak helyet, viszont itt-ott megjelent narancssárga és citromsárga üde színfolt volt, aminek nagyon örültem, hiszen köztudottan színmániás vagyok. A show legnagyobb érdekessége és egyedisége - a ruhákon kívül természetesen -, hogy az utolsó ruha kör alakú hátkivágásában maga Anda Emília aláírása szerepelt. Ez egy igazán kreatív ötlet volt, egyből megjegyezhetővé tette!


KONSANSZKY
fotók: Design Terminál
Konsanszky kollekciójában kicsit túl sok feketét találtam. Talán ez az egyedüli dolog, ami nekem nem tetszett. A fehér darabokat viszont imádtam, jó fazonok és érdekes anyagok jellemezték. Az egyedüli szín, ami felbukkant a fenti képen is látható méregzöldes elemek voltak táskák vagy felső képében. Több ilyennek örültem volna, mert így kissé egyhangú volt a fehér és a fekete váltakozása. Az viszont pozitív, hogy bárki számára hordható darabokat alkottak. 


NANUSHKA

 fotók: Design Terminál
Áh, Nanushka kollekcióját úgy vártam és most sem csalódtam, hiszen elképesztő volt! A retro stílus modern formája testet öltött a kifutón. Rojtok, apró sűrű minták, hosszú bőszárú fazonok és pasztell árnyalatok. Alig tudtam pár darabot kiválasztani nektek, annyira tetszett nekem valamennyi. Igazi nyárias hangulatot elevenített meg a kollekció a fiatalos fazonokkal és világos színeivel. Akármelyikben el tudtam képzelni, ahogy ülök a nyári napsugárban sütkérezve egy réten és gyönyörködök az időben.  


ÁERON

fotók: Design Terminál
Az ÁERON bemutatójában az anyagok sokfélesége az, ami kiemelte őt a többi közül. A szövetanyagok és a bőrök egyaránt előfordultak, ráadásul színekben sem volt hiány! Élénk és visszafogottabb árnyalatokkal is dolgoztak, a fazonok tekintetében pedig inkább a ruha és a szoknyák voltak a jellemzőek - nagy örömre, hiszen a szoknya a kedvenc ruhadarabom. A kollekció egyediségét fokozta a megjelenő övtáskák, amik meglepő módon nekem kifejezetten tetszettek, mert gyönyörű kidolgozásúak voltak. A bő és kényelmes fazonok a ruhák és a felsők terén hódítottak, a szoknyák esetében a testhez jobban simuló volt inkább jellemző.


USE UNUSED

fotók: Design Terminál
Bevallom töredelmesen a Use Unused bemutató idején olyan mértékben fájt a lábamár, hogy alig tudtam talpon maradni, de biztattamagamat - és a többiek -, hogy már csupán kettő van hátra. Ebben a kollekcióban a lágy nőiesség jelent meg számomra a fazonok, a színek és a minták terén is. A világos színek feminin fazonokkal kombinálva megtették a hatásukat, mert szerintem az összes bemutató közül a leginkább hordhatóbb darabokat sikerült megalkotniuk, amik nem csupán anyagukban, hanem fazonukban is különlegesek. A narancs és a sárga különböző árnyalatai itt is megjelentek - tehát lányok jövő nyárra fel kell írni a beszerzendők listájára narancssárga vagy sárga ruhadarab -. Nekem a kis rojtokkal díszített ruhák tetszettek legjobban, de ez már csak a saját különc ízlésemnek tehető be, mert figyelemfelkeltő darabok voltak, amik vonzották az ember tekintetét.  


DORA ABODI

fotók: Design Terminál
Az est fénypontja pedig Abodi Dóra kollekciója volt, amire egész nap vártam! Tátott szájjal néztem végig a show-t és ha megnézitek a képeket, akkor talán ti is értitek miért. Csak és kizárólag legekben lehet beszélni Dóra ruháiról. Igazi nemzetközi színvonalat képviselt, meghökkentően merész, bátor anyaghasználat, meglepő színek és minták. A cipők kollaborációban RekaVago által készültek, a csodás Unisus szemüvegek pedig a Batilla Concept Eyewear keze munkáját dícséri. Fantasztikus összhatás és hangulat uralkodott a show ideje alatt. A lányok egy hatalmas feketével bevont Unisus mögül érkeztek meg a kifutóra, ami már az alaphangulatot biztosította. Azt azért nem nehéz megállapítani, hogy az ember egy Dora Abodi ruhában nem a sarki közértbe fog leugrani, a boltosnéni biztosan érdekesen nézne ránk, hogy jól érezzük magunkat-e. Mindazonáltal látszódott, hogy nem hiába tart ott a márka, ahol, hiszen több híresség is hordja előszeretettel Dóra ruháit. A bemutató után eufórikus hangulatban indultam haza, fájó, remegő lábakkal, 10 órás tűsarkúban járkálás után. A lábam állapát inkább nem írnám le, de ha visszapörgethetnénk az időt, újra ugyanúgy ebben a lábbeliben mennék, mert gyönyörű volt! 


Hasonló bejegyzések

0 comments

Subscribe