2015. Stylewalker Day&Night
kedd, május 19, 2015
Május 16-án Stylewalker Day&Night volt, amivel én évek óta most találkoztam először és szörnyen verem a fejem a falba, hogy miként nem vettem ezt eddig észre, annyira szuper! A Stylewalker annyit tesz, hogy olyan üzletek, ahol magyar termékek vannak, bizonyos kedvezményekkel lehet vásárolni.
Így történt, hogy meghívást kaptam Kovács Hédától, hogy egy Stylewalker túra keretében, látogassak el velük pár üzletbe, ahol bemutatkoznak és lehet a tervezőkkel is beszélgetni. Ki nem hagytam volna, ilyen lehetőséget, így nagy örömmel mentem a Csendes Társ borozóba, ahol egy befőttes üveges limonádéval indítottam, mivel a borral nem ápolok jó viszonyt. Miután minden résztvevő megérkezett a polgármester is kilátogatott hozzánk és elkísért bennünket pár üzletbe.
Az első üzlet a Lollipop Factory Budapest volt, ahol szuper kaktuszfejű hölgyet láttam, komolyan egészen megtetszett, gondolkoztam rajta idehaza is kellene valami hasonló design elem! Persze aztán belegondoltam, hogy éjszaka mennyire lenne kellemes a buksijába kapaszkodni és hamar elvetettem az ötletet! Ettől függetlenül odabent halomszámra voltak a színes, vagány dolgok, amik közül a kedvencem a banán alakú nyaklánc volt. De volt sárkányos pulcsitól kezdve, műfűves nyakéken át szinte minden. Érdemes érdekességképpen ellátogatni hozzájuk, tényleg jópofa termékeket árulnak!
Továbbsétáltunk körülbelül 3 lépést - na jó lehet volt akár 5 is - és a Colorbarba tértünk be, ahol mindenféle régi "kacatokból" készítenek csúcsszuper dolgokat! Le voltam döbbenve, milyen ékszereket lehet készíteni például ócska billentyűzetből, vagy legóból, esetleg gépalkatrészből! Ékszereken kívül bútorok és dísztárgyak is voltak, mind-mind különleges régi kort megidézve. Igazán hangulatos volt, a fadobozokba is beleszaglásztam és az az igazi régi illata volt mindnek - aki szereti például a könyveket az tudja miről beszélek!
A következő állomás egy igazán ismerős hely volt már, ismerősként is fogadtak, hiszen jópárszor fordultam és fordulok meg a WonderLAB-ben. Az egyik kedvencem, mert ezerféle magyar tervező dolgai megtalálhatóak, a lányok kedvesek, bájosak, Szotyi is cuki, bár a tömeg láttán kicsit megijedt és ezt hangokkal adta a tudtunkra. Bemutatnom felesleges, a képek is magukért beszélnek... gyönyörű ruhák, izgalmas ékszerek és szuper táskák. Túl sok időt nem töltöttünk az üzletben, csupán megvártuk míg a férfiak megisszák a jól megérdemelt fröccsüket :D
A Black Box Concept Store-ba nagyon régóta terveztem ellátogatni, mert nagyon közel van hozzám, ráadásul itt is magyar tervezői munkák vannak! Ez alkalommal Agneskovacs leather design új kollekcióját is megtudtuk nézni, ráadásul a tervezőnővel is sikerült beszélnem, aminek nagyon örültem. A csodás kollekció azért is érintett meg nagyon, mert fa elemei is vannak én pedig imádom a természetet.
Oooh a kedvencem következik! Régóta keresem már, hogy a fotózásokon milyen szemüvegeket használjak, mert jön a nyár, a napocska pedig süt - szerencsénkre. Az utunk a Tipton-hoz vezetett, ahol szuper szemüvegeket sorra próbálgattam fel, valamennyi istenien állt. Ráadásul mind kézzel készült, magyar manufaktúra és bakelit-lemezekből vannak. Eszméletlenül tetszettek és sikerült is velük beszélnem a blog érdekében, így hamarosan a posztokon tőlük láthattok napszemcsiket. Plusz infó róluk, hogy még Elton John - több sztár mellet - is rendelt tőlük szemüveget!
Az egyik legcukibb bolt kétségtelenül a Buborék volt! A kis rózsaszín helységben temérdek színes , apró, nagy, szóval mindenféle bigyó volt! A lejobban a fehér madárkalitka tetszett, már pár hónapja kívánságlistámon szerepel egy ilyen kis dísztárgy!

0 comments