Bajai Zsu III

hétfő, április 13, 2015

Bajai Zsuhoz már második alkalommal látogattam el. Ezúttal Timit is magammal vittem, hogy profi minőségi képeket mutathassak nektek. Szeretem náluk, hogy teljesen baráti hangulatban lehet kérdezni a ruhákról, nézelődni, próbálgatni - én természetesen még az öltözőparavánt is majdnem sikeresem amortizáltam - és miközben ropit majszolok és light colát szürcsölök ámulok-bámulok a teljesen egyedi darabokon. Hiszen valamennyiből egyetlen darab készül. A közvetlenségüket nagyra értékelem, szerintem ez egy márka esetében elengedhetetlen mégis sokszor van egyfajta merevség többeknél, amit érdemes elhagyni, mert az ember szívesebben megy vissza olyan helyre, ahol önmaga lehet, és nem szükséges megjátszania magát. Itt persze nem azt értem, hogy ledöglünk az első díványra a helyen és feltesszük a lábunkat az asztalra, hanem feszélyezettségtől mentes párbeszédek, jókedv és humor.






Azonban a poszt lényege természetesen a ruhák volnának. A színskálát nem tudnám Zsunál lehatárolni, nincs is annyi szín, mint amennyivel ő dolgozik! Ha itt nem találsz meg egy színt, az nem is létezik. Imádom a blúzait, az édes galléros ruháit és a fazonok különbözőségét. Ilyen szoknya, olyan szoknya, ilyen nadrág, olyan nadrág...rengetegféle lehetőség közül lehet nála választani, így amikor ruhaválasztásra került a sor, azt se tudtam melyiket vegyem fel, mert legszívesebben mindet magamra kaptam volna, - de úgy valljuk be elég idiótán festettem volna. Tehát csak kettő szettet válogattam össze, ami annyira jól sikerült, hogy Zsu még meg is jegyezte, hogy ő sose gondolta volna, hogy ezek egymással kombinálható darabok lennének. Igazából kedvencet se tudnék kiemelni, mert valamennyit imádtam és szívesen viseltem!



Hasonló bejegyzések

0 comments

Subscribe