Bridget&Olivia SS15

szombat, február 07, 2015

A napokban volt a Bridget&Olivia márka Spring/Summer idei kollekciója. A ruhákat a Thelma és Louise című film ihlette és az amerikai vonást hamar fel is fedezhetjük valamennyiben. Az ínyencségekről az este folyamán a SugarShop gondoskodott, szomjúságunkat pedig Hungária pezsgővel olthattuk. Igazán remek hangulat volt, hiszen olyan emberekkel ismerkedhettem meg, mint példál FFanni tervezőjével, Földi Fannival, vagy a Home made bloggerével, Flórával. De rengeteg ismerőst is köszönthettem, tehát igazán fenomenális este kerekedett. Az egy pohár pezsgőtől meg is eredt a nyelvem, úgy kellett visszafognom magam, hogy szavaim lecsillapodjanak, az alkohol mámorában ugyanis hajlamos a szám irányíthatatlanná válni.




Engem lenyűgözött az amerikai térképet idéző mintázat, talán azért is mert mindig is irigykedtem a tipikus amerikai filmekben a lányokra, akik körbejárják az USA-t. Nekem is vannak ilyen és ehhez hasonló terveim, bár egyelőre csak NYC lehet rettegésben. Ohohóó és természetesen mint mindig, most is sikerült szerelmet találnom egy ilyen mintázatú szoknya képében, váltig állítom, hogy mindent elsöprő és felemésztő láng gyúlt e ruhadarab iránt. A fincsiségekről pedig nem is beszélek, mert aki ismer tudja, hogy én nem vagyok nagy alkoholizáló ember, viszont az édességekkel olyan szinten be lehet "rúgatni", hogy az nem ismer határokat. A falánkságomnak az etikett szabályok betartása szabott mértéket, de ígyis jelentem, megkóstoltam a három ízből kettőt is. Bár bevallom nem ismertem fel miből készülhetett, isteni volt és erről az üres tálkáim is tudnának mesélni...







Egy rövid prezentációt is megnézhettünk a fotózásról és munkálatokról, ami többször is mosolyt csalt az arcomra. Emberközeli volt látni, ahogy igazgatják a modelleket, vagy épp elnevetnek valamit a munka közben. Ezzel számomra sokkal személyesebbé tették nemcsak az ottlétet, hanem a márkát is. Csupaszívvel ajánlom tehát mindenkinek, hogy vegye szemügyre a kollekciót, ha teheti, és hagyja, hogy e két bájos és tehetséges tervező munkái elcsábítsák. 


Hasonló bejegyzések

0 comments

Subscribe