Koka fashion & Hate me christmas party

péntek, december 19, 2014

A csütörtöki esténk nagyon mozgalmasan telt, hiszen először a KOKA fashion és a Hate Me tervezői által megrendezett karácsonyi partira voltunk hivatalosak, aztán pedig a Bridget & Olivia showroomba - de erről később.
Nagy izgalommal bandukoltam felfelé a lépcsőkön az iszonyatosan magas és vastagsarkú cipellőmben, fel egészen a negyedik emeletig, ahol kisvártatva észleltük a KOKA fashion kiírást, tehát rossz helyen már nem lehettünk. Bekopogtunk és az ünnepi hangulatot idézvén pirosba öltözött tervezők fogadtak bennünket nagy örömmel. Levetve kabátunkat elfoglaltuk kötelező pozíciónkat egy fénykép erejéig az angyalszárnyaknál, hogy pár percig angyalbőrbe bújhassunk. A helyiség körbepásztázása mellett beszélgettünk Köő Adrien fotográfussal is, miközben kortyolgattuk a gőzölgő forralt borocskát, amit belépéskor kaptunk.


Mivel pontosabbak voltunk, mint egy svájci óra, így megelőztünk valamennyi vendéget, várnunk kellett, hogy a népesség növekedni kezdjen a helyiségben. Ott tartózkodásunk alatt számos érdekesebbnél érdekesebb emberrel sikerült beszélgetnünk, megismerkednünk. A Cinderella's Day esküvőszervezőjével, Nórával többek között, aki az év esküvőszervezője díjat is magáénak tudhatja! 


Nem tudom, hogy a bor kissé mámorító hatására-e,de a hangulat teljesen családias és baráti volt, az ember nem érezte magát kívülállónak, ami abszolút pozitívvá tette az egész estét. Bátran lehetett nézelődni és beszélgetni, a mézeskalács pedig leírhatatlanul finom volt - de a díszítésre sem lehet panasz. Házi készítésű édességek hevertek az asztalokon, amik még inkább emelték az idilli légkört. 
Kinek ne lenne kedve ennyire jó hangulatban még ruhák között is nézelődni?! Természetesen nekiveselkedtem a kollekció átböngészésének és nem egy-két nekem tetsző darabot sikerült kiszúrnom. Azért is volt számomra nagy élmény az itt töltött idő, mert olyan érzésem volt, hogy "ó átjöttem egy jóbarátomhoz nézni csodás ruhákat", közben mértékkel alkoholizálni és finomságokkal tömni a pocakot. Megérte és kár lett volna kihagyni ezt a lehetőséget! Köszönöm a meghívást KOKA Fashion és Hate Me!


Hasonló bejegyzések

0 comments

Subscribe