2017. december 28., csütörtök

Karácsony és az ajándékok



Ahogy a karácsonyi díszeknél és dekorációknál, úgy a szeretteim ajándékainál is igyekeztem odafigyelni, hogy hazai terméket is kapjanak. Ezt egyrészről azért tartottam fontosnak, hiszen ismerőseim és a családom is tudja, hogy mennyire lokálpatrióta szemléletű vagyok, így ők is magyar gyártmányú dolgokkal szoktak meglepni, másrészről karácsonykor kiemelten fontosnak tartom, hogy lehetőség szerint ne a multik kezébe kerüljön a pénz, hanem magyar kis és nagyvállalkozásokhoz. Ebben a bejegyzésben a párom, illetve édesanyám, édesapám és a húgom részére vásárolt ajándékokat mutatom meg nektek termékeket és a csomagolást is megmutatva.



S Z E R E L M E M

Párommal imádjuk az űrt, illetve mindenféle asztrológiai és a világűrrel foglalkozó témát, ezért a központi motívum a csillagok és a bolygók voltak. A kis papíron egy idézet található a Csillagpor című filmből: "Azért vagyunk emberek, mert a csillagokat bámuljuk? Vagy azért bámuljuk a csillagokat mert emberek vagyunk? Vajon a csillagok visszanéznek ránk?" ezzel is utalva arra, milyen tematikájú ajándékok várnak rá. A csomagba készítettem egy LED-es világító képet, aminek alapját a POISJARDIN asztronautás képe adta, ezt kilyukasztgattam kisebb nagyobb lyukakkal, és egy IKEA-s keret hatuljába tettem a Pepco-ban vásárolt LED-eket, így egy kattintással világít is. Emellé a SIR CLOTHING magyar márkától vásároltam egy asztronautát ábrázoló, egyszerű, basic pólót. 




É D E S A N Y Á M

Mivel anyukám imádja a mamuszokat és papucsokat, ezért évről évre szinte hagyomány, hogy azt kap. Ezúttal is így volt, a Mömaxban leértékelve vásároltam a papucsot, amibe különféle krémeket tettem. A Rossmannban voltak a HELIA-D termékek különféle dobozokban, én az anti-aging dobozt vettem meg, ami tartalmazott egy szemránckrémet, egy ránctalanító krémet és egy tisztítókendő csomagot. Ehhez még egy nagy kiszerelésű HELIA-D testápolót vettem és ezeket raktam bele a papucskába, majd csomagoltam be.




É D E S A P Á M

Apunak igazán férfias ajándékot találtunk ki. Egy whiskyspoharat vettünk, abba pedig egy kis whiskyt és egy kubai szivart tettünk. Mivel ezt így önmagában kevésnek értékeltem, és mert rajongva imád főzni, így kapott hozzá egy "Így főznek a katonák" szakácskönyvet, ami a hivatásába is vág, és a hobbijába is. A könyv egyébként fenomenális, katonák által kedvelt recepteket tartalmaznak sok képpel, ezért ha valakit érdekel a téma, annak ajánlani tudom. Apukám legalább fél órán keresztül csak olvasgatta a háttértörténeteket és a recepteket.








H Ú G O M

A húgom nagyon hamar elmondta, hogy elektromos fogkefét szeretne kérni a "Jézuskától", ezért ezt könnyen be is szereztük. Viszont, hogy kis kreativitást is vigyek a dologba, vettem egy egyszerű fehér bögrét, amire a JUSTA magyar márkától kapható édes matricákat raktam. A bögrébe pedig mindenféle édességet tettem, -csak hogy legyen oka sűrűn használni a fogkefét :D-, és egyszerű celofánnal borítottam be az egészet.






2017. december 26., kedd

Karácsonyi dekorációk
hazai termékekkel



A karácsony az év egyik legjobban várt ünnepe. Az év utolsó hónapja mindenkinek e-körül forog. Ajándékok, díszek, szaloncukor és miegymás. Ezzel én sem vagyok másképp, nagy gondot fordítottam a fa gondos kiválasztására, a díszekre és az ajándékokra egyaránt. Ebben a cikkben megmutatom nektek, hogyan lehetséges kivitelezni a karácsonyi dekorációt hazai termékekkel, kezdve a lakás különböző részeinek dekorálásától egészen az ünnep központi szimbólum - a karácsonyfa - feldíszítéséig. Idén nálunk nordmann fenyőfa volt, amin ezüst-fehér-piros díszek kaptak helyet. Figyelemmel voltam arra, hogy olyan hazai díszek kerüljenek a fára, amelyek színben is harmonizálnak: MY PRETTY WORLD 2 piros-fehér csíkos karácsonyi nyalóka alakú és 1 szívecskére varrt mézeskalácsos dísz, Korán Nóri - a NORA'S DIARIES - bloggerinájától 20 db különböző piros-fehér varrt díszek, az idei Femini boxban található MONIMI DESIGN szaloncukor alakú dísz, valamint a SERENDIPITY MÍVEI szürke szívben egy kedves hintalovas freskós dísz. 







Következzenek a karácsonyi lakásdekorációs elemek. Ilyentájt nálam a lakás minden zeg-zugában karácsonyra, és az ünnepre utaló díszek találhatóak. A fent látható képen a W'M (WHERE'S MOM) Femini box tartalmaként található karácsonyi lapját láthatjátok. Alább pedig a következőket nézhetitek meg, ha a képekre kattintotok: a bájos kis karácsonyi rajzok MOLNÁR VERONIKA SÁRA alkotásai, az egyik egy meghitt szobát, a másik pedig egy fürdőkádas idillt ábrázol; a minimalista, monokróm fekete-fehér kép, amely két rénszarvast ábrázol az erdő szélén ZSUBORI ESZTER illusztrációja szintén tavalyról; a GREENWAY design gyertyái közül, mivel én az IKEA-ban vásároltam számozottat, ezért az adventi 24 gyertyáját vettem meg a párkány díszítéséhez, amely növényi alapú és mézeskalács illatú; mögötte pedig egy apró FLORESSE ünnepi koszorú 3 fenyőfával és kis piros, csíkozott masnival díszítve; a SERENDIPITY MÍVEI szürke szívben található hintaló freskó messze a kedvencemmé vált elképesztő cukiság faktorának köszönhetően; a párkányomon kapott helyet az a kreatív, rajzolható képeslap, amit a WAMP vásáron a SLOWBUDAPEST-től kaptam ajándékba; előtte pedig a tavaly kapott LIVA VII HANDMADE JEWELLERY nyalóka alakú dísz; a JOZSIK 2017-es naptár december hónapjához érve, lassan új naptárat kell vásárolnom magamnak, ami talán szintén a márkától lesz; a Femini boxban lévő PINGÁLDA.HU fekete-aranyozott kavicsát is kitettem az ékszeres szekrényemre díszként; illetve szinte valamennyi képen láthatjátok a Korán Nóri - a NORA'S DIARIES - bloggerina által varrt díszeket is.







  

2017. december 24., vasárnap

Femini Box
2017 karácsonyi kiadás


 


A Femini box tavalyi karácsonyi kiadását is megvásároltam, úgyhogy kíváncsi voltam ebben az évben milyen hazai kézműves termékek kerülnek a dobozba. (Ha a tavaly karácsonyi Femini Box is érdekel benneteket, itt találjátok: Femini karácsonyi box 2016) Meglepődve tapasztaltam, hogy a hazai termékek mellett AVON piperecikkeket is találtam. Utánaolvastam kicsit, és megértem a Femini box álláspontját és azokét is, akik ellenezték az AVON beengedését a box-ba. Mivel én nem is kívánok állástfoglalni, bár szerintem tudjátok, mennyire kiállok a magyar termékek mellett, úgy érzem nincs is rá szükség. Ebben a posztban leírom milyen tárgyakat találhatóak a kis stílusos dobozkában., ami az ünnepre való tekintettel bordó kiskönyvet tartalmazott a márkákkal. 



 


2017. december 17., vasárnap

Fehér pettyek a vasszürke égen,
A hideg és a tél íze a nyelveden,
Habozva lehel csókot az arcodra



Ez a hónap a barátokról, családokról és az összejövetelekről szól. Ilyenkor persze mindig előkerül valamilyen alkoholtartalmú ital, hiszen közösségkovácsoló és gátlásoldó hatásuk is van. Ugyanakkor nem szeretem túlzásba vinni és igen válogatós vagyok ezen a téren. Ám a csípős, hideg időjárást is kellemesebb átvészelni egy forralt bor vagy épp pezsgő társaságában. Legutóbb épp a barátainkhoz mentünk egy ilyen hidegűző házibulira, ahova egy palack édes pezsgőt választottam kísérőnek, mert azt a legtöbb ember szereti. Ahogy a képeken is látszik, a hideg nem a barátom, nagyon fázósként rétegesen öltözködök, sapka, sál, kesztyűt is felveszek. Tréfás belegondolni, hogy gyerekként mennyire nem szerettem ezeket az akkor még haszontalannak tűnő kiegészítőket hordani, felnőtt fejjel viszont már elképzelhetetlen számomra, hogy ezek nélkül induljak el otthonról. Nem csak a hideg ellen védenek, de imádom kombinálni őket, ahogy hozzátesznek és tökéletes egységgé alakítják az öltözetem. 


|| MONIK : kabát ||
|| MAYO CHIX : nadrág || 
|| EZSUBEGZ : táska ||
|| TAMARA TOTH : choker ||
|| SZANCSO HANDMADE JEWEL : csengettyűs karkötő ||
|| OOH MY DEER : karkötők ||
|| CCC: csizma ||
|| HUNGARIA : pezsgő ||
|| UNGER ADRIENN : fotók ||



2017. december 10., vasárnap

Wamp karácsonyi vásár


  

A WAMP talán az egyik legnagyobb hírnévvel és ismeretséggel rendelkező vásár, ami nem csak karácsonykor, hanem egész évben van. Decemberben valamennyi vasárnap megtalálhatóak a Millenárisban, így az első adventi vasárnapon kilátogattam, megtekinteni a kiállítókat. Számos újdonságot találtam, rengeteg ember és kiállító volt egyaránt. A számomra legérdekesebbeket megtaláljátok a képeken, mivel felsorolni szinte lehetetlen mennyi designer, grafikus, alkotó és gasztronómiai mester található meg a WAMP vásáron. Az egészen biztos, hogy itt akárki talál megfelelő ajándékot akár saját magának - magamból indulok ki - akár a szeretteinek szeretne vásárolni. 

  







A rengeteg szép dolog közül, leginkább lakásdekor dolgokkal tértem haza, vásároltam az Urbansidewalker-től három budapesti nevezetességet bemutató képeslapot, a Citygraph Galériától a kedvenc hidamat, a Lánchídat ábrázoló képet, illetve a Stampp-től egy kis virágos karkötőt.